pályaudvar
- 2010-07-21 20:51:41
Á, gondoltam, lesétálok egy megállót. Igazán nem sok, az idő kellemes, van egy almám, elrágcsálom közben. Csak egy megálló, azután tényleg felszállok a villamosra, és rohanok haza.
Csak hát ott volt a pályaudvar.
Szinte ösztönösen fordultam be az egyik mellékajtón, és mire észbe kaptam, a vonatindulásokat fürkésztem. Egy pillanatra megálltam a csupa-fény teremben, vettem egy mély levegőt. Nem-nem, Körtefa, ezt nem csinálhatod. Azért megjegyeztem, hogy mikor megy az a vonat, amire ha esetleg felszállnék, nem nagy kerülővel, könnyen haza juthatnék, vagy legalábbis ami nem rögtön külföldön köt ki. Aztán kóricáltam egy kicsit a vágányok között, ittam magamba a tetőn áttörő napsugarakat, idegenek után nézelődtem, megszimatoltam egy nyilvános vízcsapot, meglestem a beérkező utasokat, és figyeltem egy kicsit, hogyan javítják az egyik vonat kerekét. Minden pórusomat tágra nyitottam, hogy beáramoljon a vonatpályaudvarok hamisítatlan miliője, a kaland, a csipkebogyóbor, a kenőolaj, és a rejtett történetek zamata.
Az automata kattogva nyomtatta ki a jegyemet.
Nem azért szálltam fel a vonatra, hogy menjek valahová. Nem az utazás célja miatta, hanem magáért az utazásért. És miközben ültem a széken, amin már olyan sokat ültek, és kinéztem a kéz-foltos ablakon, megjelent előttem a régóta várt történet is.
Alig volt fél órás az utam, harmincpercnyi ringatózás, száguldás a síneken. Azt kívántam, bárcsak ne lenne vége, bárcsak ne kéne leszállnom, bárcsak itt ülhetnék még, és nézhetném a tovalibbenő helyeket, és hallgathatnám az utasok duruzsolását.
